Az imádságról

Hogy megtanuljunk imádkozni, egyszerűen csak imádkoznunk kell, sokat imádkoznunk. Tudni kell újra meg újra kezdeni az imát, szüntelenül, sohase belefáradva, még akkor is, ha nincs rá válasz, még akkor is, ha nem jár semmiféle látható eredménnyel. Jézus azért hangsúlyozta olyan erősen az állhatatosságot, mert tudta, hogy a változás, az újdonság szomjúhozása miatt nehezen maradunk állhatatosak. Minél gyakrabban idézzétek emlékezetetekbe a hitből fakadó imádság általános jellegzetességeit, ez segít benneteket abban, hogy állhatatosak legyetek. Az imádságot ne halasszátok akkorra, mikor majd kedvetek támad imádkozni. Megtörténhet, hogy éppen akkor hagyjátok abba az imát, amikor arra a legnagyobb szükségetek volna. Veszedelmes önáltatás ez, mely mar sokakat távolított el Krisztustól. Az ima vágya csak hitből fakadhat. Már maga az ima utáni vágy is az imádság eredménye. Elégedjetek meg azzal a tudattal, hogy Isten vár rátok. Isten mindig azt óhajtja, hogy imádkozzatok, még akkor is, mikor nincs kedvetek, sőt akkor talán leginkább. Sohase feledkezzetek meg arró1, hogy minél kevesebbet imádkoztok, annál rosszabbul fogtok imádkozni, és annál kevésbé vágyódtok az imára. Az imától természetesen semmit sem várhattok önmagatok számára. Istenért kell imádkozni, s nem azért, hogy elégedettséget találjatok, nem azért, hogy azt érezhessétek, jól imádkoztatok, jó a módszeretek. Nem kell más imára vágyni azonkívül, mint amit Isten ad nekünk. 

René Voillaume: Emberek között (Agapé, 2007, 78.o.)

Közben

Olvasom a könyvet továbbra is, csak bejegyzés nem születik, fél oldalakat lehetne idemásolni Voillaume-tól, ezt meg nem szeretném. Közben Vasadon összejöttünk, jó volt új arcokat látni, jó, hogy sokakat - és sokféle - embereket érint meg ez a lelkiség.

Milyenek lehettek Károly testvér Húsvétjai? Hogyan tudta elmagyarázni tuaregjenek, hogy mit is ünnepel?

Áldott, lelki élményekben gazdag Húsvétot mindenkinek!

Tökéletes kudarc

Eredményorientált, sőt, sikerorientált világban élünk. Szeretjük mindazt, ami megmérhető, kimutatható, feljegyezhető; az információtengerben, ami nap mint nap árad ránk, rengeteg adattal találkozunk, hétköznapi életünket áthatják a számok, bármilyen témának fokmérői. Még a jelen blog is ilyen picit: jaj, hány bejegyzést írtam ezen a héten? Pedig nagyon sok minden nem mennyiségi kérdés, és a sikernek sincs mértékegysége.

„A sivatag apostolát ma már mind többen ismerik, és sugárzása fokozatosan elhatol a legkülönbözőbb társadalmi körökbe es országokba. A halála utáni dicsőség fénye azonban nem feledtetheti velünk, hogy életében és halálában mi is volt apostoli munkásságának mérlege: emberi ész számára tökéletes kudarc. Ma is hallom annak az újságírónak méltatlankodó, tiltakozó hangját, akivel a hoggari remete sorsáról beszéltem. »Micsoda kudarc az élete, a tuaregek valójában sohasem értették meg őt. Nem voltak rá méltóak. Mire szolgált hát az élete? Milyen nyomot hagyott a pusztaságban? Mennyi eltékozolt erkölcsi gazdagság!« S ez való igaz volna, ha élete termékenyítő erejét azonnali hatásában akarnánk lemérni. Foucauld atya tanítványainak mindig gondolni kell e kemény és súlyos leckére. Nekik le kell mondani minden lemérhető sikerről és vállalni életük Iátszólagos haszontalanságát, sőt – az emberiség eldáult és keresztre vont Megvádltóját követve – nekik egyenesen szeretni kell a kudarcot, hiszen ebből sarjadnak ki mai testvériségeik. E testvériségek sohasem feledkeznek meg alapítólevelükről, s hogy eredetileg miféle szellemi anyagból gyúrták őket. Nem pusztán gyümölcsei ők Foucauld atya vérének és áldozatának: nekik maguknak is folytatni kell munkáját, és az ő szellemében kell élniük” – írja Voillaume.

Lehet-e egy kudarc tökéletes? Hát nem paradox így: a sikertelenségben megvalósítani a tökéletesség fokát? S mindez legyen a szemünk előtt? Nekem ez biztos nem megy. Csakis kontrasztként tudom értelmezni ezeket a szavakat, ezek nem a lemondás kifejezései: „úgyis mindegy, mi lesz belőle” – nem erről van szó. Ez inkább bizalom a Godviselés felé, hogy Istenkapcsolatomban függetleníteni próbálom magam minden látható eredménytől. De megnyugtató csak akkor tud lenni, ha tényleg megtettem mindent, ami rajtam múlott.

Olvasónapló

 René Voillaume: Emberek között
Szeged: Agapé, 2007. (2. kiadás – ezt olvasom)

Az eredeti címe: „Au coeur des masses (A tömeg szívében). Azt hiszem a magyar cím szerencsés választás. A tömeg szó nálunk mást jelent elsőre. Arctalan sokaságot vagy fizikai egységet. Ha úgy fordítanánk, hogy Az emberek szívében – az meg nem lenne pontos. Egyszerűségében kifejező a a cím magyarítása.

Könyvek

Puskely Mária könyve közvetítette felém először Foucauld-t és Carretto-t, bár akkor nem kapcsoltam össze a kettőt, olyan értelemben, hogy egy lelkiséghez tartoznak, inkább csak érdekes – rendhagyó – életutak példáiként álltak előttem, akik mindig tudtak a belső sugallataikra hallgatni. Magdaleine-nel való találkozásom későbbi, egy kis füzetet vettem meg, talán valamelyik Szent István könyvhéten, és a Puskely-féle lexikonban már ismerősként olvastam életének állomásait. René Voillaume új felfedezés, tavaly kaptam meg az Emberek között c. könyvét. Úgy tervezem, hogy márciustól ezt a könyvet olvasom, s ennek a reflexiói kerülnek fel ide posztként.

Négyen

Charles de Foucauld

Carlo Caretto | Magdeleine Hutin | René Voillaume