Charles de Foucauld-hoz, a názáreti lelkiséghez kapcsolódva lehetőségünk nyílik élmények, gondolatok, tapasztalatok megosztására...



2012. március 13., kedd

Tökéletes kudarc


Eredményorientált, sőt, sikerorientált világban élünk. Szeretjük mindazt, ami megmérhető, kimutatható, feljegyezhető; az információtengerben, ami nap mint nap árad ránk, rengeteg adattal találkozunk, hétköznapi életünket áthatják a számok, bármilyen témának fokmérői. Még a jelen blog is ilyen picit: jaj, hány bejegyzést írtam ezen a héten? Pedig nagyon sok minden nem mennyiségi kérdés, és a sikernek sincs mértékegysége.
A sivatag apostolát ma már mind többen ismerik, és sugárzása fokozatosan elhatol a legkülönbözőbb társadalmi körökbe es országokba. A halála utáni dicsőség fénye azonban nem feledtetheti velünk, hogy életében és halálában mi is volt apostoli munkásságának mérlege: emberi ész számára tökéletes kudarc. Ma is hallom annak az újságírónak méltatlankodó, tiltakozó hangját, akivel a hoggari remete sorsáról beszéltem. »Micsoda kudarc az élete, a tuaregek valójában sohasem értették meg őt. Nem voltak rá méltóak. Mire szolgált hát az élete? Milyen nyomot hagyott a pusztaságban? Mennyi eltékozolt erkölcsi gazdagság!« S ez való igaz volna, ha élete termékenyítő erejét azonnali hatásában akarnánk lemérni. Foucauld atya tanítványainak mindig gondolni kell e kemény és súlyos leckére. Nekik le kell mondani minden lemérhető sikerről és vállalni életük Iátszólagos haszontalanságát, sőt – az emberiség eldáult és keresztre vont Megvádltóját követve – nekik egyenesen szeretni kell a kudarcot, hiszen ebből sarjadnak ki mai testvériségeik. E testvériségek sohasem feledkeznek meg alapítólevelükről, s hogy eredetileg miféle szellemi anyagból gyúrták őket. Nem pusztán gyümölcsei ők Foucauld atya vérének és áldozatának: nekik maguknak is folytatni kell munkáját, és az ő szellemében kell élniük – írja Voillaume.
Lehet-e egy kudarc tökéletes? Hát nem paradox így: a sikertelenségben megvalósítani a tökéletesség fokát? S mindez legyen a szemünk előtt? Nekem ez biztos nem megy. Csakis kontrasztként tudom értelmezni ezeket a szavakat, ezek nem a lemondás kifejezései: „úgyis mindegy, mi lesz belőle” – nem erről van szó. Ez inkább bizalom a Godviselés felé, hogy Istenkapcsolatomban függetleníteni próbálom magam minden látható eredménytől. De megnyugtató csak akkor tud lenni, ha tényleg megtettem mindent, ami rajtam múlott.

2012. március 9., péntek

Károly testvér

Az elnevezés kérdése megoldódott: „»Károly testvér« – ő maga szerette volna, hogy így szólítsák.” – olvasom az Emberek között előszavában.

2012. március 5., hétfő

Olvasónapló



 René Voillaume: Emberek között
Szeged: Agapé, 2007. (2. kiadás – ezt olvasom)

Az eredeti címe: „Au coeur des masses (A tömeg szívében). Azt hiszem a magyar cím szerencsés választás. A tömeg szó nálunk mást jelent elsőre. Arctalan sokaságot vagy fizikai egységet. Ha úgy fordítanánk, hogy Az emberek szívében – az meg nem lenne pontos. Egyszerűségében kifejező a a cím magyarítása.

2012. március 2., péntek

Könyvek

Puskely Mária könyve közvetítette felém először Foucauld-t és Carretto-t, bár akkor nem kapcsoltam össze a kettőt, olyan értelemben, hogy egy lelkiséghez tartoznak, inkább csak érdekes – rendhagyó – életutak példáiként álltak előttem, akik mindig tudtak a belső sugallataikra hallgatni. Magdaleine-nel való találkozásom későbbi, egy kis füzetet vettem meg, talán valamelyik Szent István könyvhéten, és a Puskely-féle lexikonban már ismerősként olvastam életének állomásait. René Voillaume új felfedezés, tavaly kaptam meg az Emberek között c. könyvét. Úgy tervezem, hogy márciustól ezt a könyvet olvasom, s ennek a reflexiói kerülnek fel ide posztként.