Blogindító

Blogindítóként kedvenc történetemmel kezdeném, melyet Carlo Carretto ír le Levelek a sivatagból című könyvében.

Carretto egy alkalommal a sivatagi homokban elakadt autójával. A nagy hőségben egy bokor árnyékában keresett menedéket, majd gyorsan el is aludt. Emberek halk beszélgetésére és nevetgélésre ébredt, akiknek világított a fehér foguk a barna bőrük mellett. Éppen megszakították munkájukat egy kis pihenőre – foggarát (föld alatti csatorna) ástak, amely össze tudta gyűjteni a nedvességet a homokból és elvezette kis földjeikre. Egy váratlan vihar tönkre tette az előzőt és egyhetes késés is elsorvasztotta volna a termést, amely egész éves éhínséget jelentett volna.

Carlo felajánlotta, hogy pár napig velük marad és segít ásni.

Körülmények: három méterrel a vízfolyás szintje alatt homokos, de tömör anyag; kezdetleges szerszámok; kényelmetlen testhelyzet; hátfájás; a felszínen forróság.

Szegényes étrend: kuszkusz, homokban élő egerek (gerbois), főtt gyíkok (dobb).

Este Carretto a csillagokat szemlélve eltűnődött ezen emberek nyomorúságán – mennyi aggodalom és embertelen munka, hogy egy kis kenyérhez jussanak…

„De túlságosan fáradt voltam, hogy végiggondoljam: Isten miért nem avatkozik közbe, ő, aki olyan hatalmas és olyan jó. Könnyen fordulhattam volna a „földi istenekhez”, a jó emberekhez, akik olyan egyszerűen tudtak volna segíteni.

Mibe került volna levelet írni néhány barátomnak Olaszországba? Azonnal küldtek volna nekem egy buldózert, hogy néhány nap alatt kiássuk az árkot, vagy sürgősen küldtek volna legalább nagy cementgyűrűket, hogy az alagutat szilárdabbá és biztonságosabbá tegyük, és ezáltal megakadályozzuk, hogy összeomoljon, amikor a víz először ömlik át rajta. És én mozdulatlanul néztem tovább a csillagokat! (…) Nem lett volna jobb eszközöket keresni, mégpedig sokat?”

A válasz most elmarad, és válasz helyett én is inkább újra felvetem a kérdést: „Nem lett volna jobb eszközöket keresni, mégpedig sokat?”