Az imádságról

Hogy megtanuljunk imádkozni, egyszerűen csak imádkoznunk kell, sokat imádkoznunk. Tudni kell újra meg újra kezdeni az imát, szüntelenül, sohase belefáradva, még akkor is, ha nincs rá válasz, még akkor is, ha nem jár semmiféle látható eredménnyel. Jézus azért hangsúlyozta olyan erősen az állhatatosságot, mert tudta, hogy a változás, az újdonság szomjúhozása miatt nehezen maradunk állhatatosak. Minél gyakrabban idézzétek emlékezetetekbe a hitből fakadó imádság általános jellegzetességeit, ez segít benneteket abban, hogy állhatatosak legyetek. Az imádságot ne halasszátok akkorra, mikor majd kedvetek támad imádkozni. Megtörténhet, hogy éppen akkor hagyjátok abba az imát, amikor arra a legnagyobb szükségetek volna. Veszedelmes önáltatás ez, mely mar sokakat távolított el Krisztustól. Az ima vágya csak hitből fakadhat. Már maga az ima utáni vágy is az imádság eredménye. Elégedjetek meg azzal a tudattal, hogy Isten vár rátok. Isten mindig azt óhajtja, hogy imádkozzatok, még akkor is, mikor nincs kedvetek, sőt akkor talán leginkább. Sohase feledkezzetek meg arró1, hogy minél kevesebbet imádkoztok, annál rosszabbul fogtok imádkozni, és annál kevésbé vágyódtok az imára. Az imától természetesen semmit sem várhattok önmagatok számára. Istenért kell imádkozni, s nem azért, hogy elégedettséget találjatok, nem azért, hogy azt érezhessétek, jól imádkoztatok, jó a módszeretek. Nem kell más imára vágyni azonkívül, mint amit Isten ad nekünk. 

René Voillaume: Emberek között (Agapé, 2007, 78.o.)