Kép

„Amikor anyukám meglátta ezt a képet, első gondolata ez volt: »hogyan tudták lefényképezni Jézust?«” – olvasom egy blogon. Elgondolkodtató – bár… van benne valami. Annyiféle Jézus-ábrázolást látunk. Sokfélék. Pár éve a Tanítvány folyóiratban (2000/3-4.) tanulmány jelent meg ezzel a címmel: Szép volt Jézus vagy csúnya? Úgy gondolom nem blaszfémia ez. Az írás konkluziója egyébként az, hogy nem tudjuk hogy nézett ki Jézus. Talán nem is lényeges. Fontosabb, hogy bennünk milyen Jézus kép él – és nemcsak a képiség szintjén.

Feljegyzések tavalyról (2.)

A megbeszélés és a megosztás az Imádság útja Károly testvérrel c. munka alapján zajlik. Legutóbb a második szakaszt olvastuk. Momentumok Foucauld atya életéből: megtérése, ahogy Huvelin abbé fogadja; Istenre találása, pontosabban Istenhez való visszatérésének drámai pillanatai. „Amikor az imádság útján kísérni akarunk valakit, könnyen eltorzíthatjuk Isten arcát, ha szavaink és cselekedeteink nem arról a szeretetről tanúskodnak, amellyel Isten szeret bennünket. Nem Isten jóságáról kell-e mindenek előtt tanúságot tennünk, ha valakit az Istennel való találkozáshoz akarunk segíteni?” Így igaz, Isten szeretete feltétel nélküli és kegyelemként árasztja magából – nekünk erre kell rezonálnunk. Ha ezt érezzük és továbbadjuk, megvalósítottunk valamit Isten tervéből és Jézus küldetéséből.

Gyónás

Kérdés a plebania.net-en: „20 év óta először elmentem a múlt vasárnap este misére. Vajon van lehetőségem visszatérni a katolikus egyházba? Mit tegyek?” Válasz: „Kedves Kérdező! Igen, van lehetőség. Keress meg egy atyát, vagy csak egyszerűen térdelj be egy gyóntatószékbe, és meséd el az elmúlt 20 évet. Az atya biztos segíteni fog.” Én ebben nem vagyok biztos. Milyen jó lenne, ha ilyen kérdésre lehetne írni egy konkrét közösséget, amely vár és befogad, támogatást nyújt; papot, akinek van ideje a kísérésre, visszafogadásra, és válaszol a felmerülő kérdésekre… Ami Foucauldnál működött – térdeljen le és gyónjon –, nem biztos, hogy mindenkinél beválik: egy csalódást okozó gyónási szituáció – aztán várhatunk újabb húsz évet.

A leporelló

A nazaret.hu-ról letölthető egy leporelló, amely nagyon jól összefoglalja e lelkiség jellemzőit. Ezeket most idemásolom, és személyes benyomásaimmal kommentálom. Lényegében ezek miatt a szempontok miatt érzem magamhoz közel ezt a lelkiségi utat.

NÁZÁRET

– a szokásos keresztény hétköznapok: ez azt jelenti nálam, hogy tanulni és dolgozni kell, emellé illesztem be az imádságot, a spiritualitást és a lelki életet.

– az „utolsó hely” megélése: ez összefügg azzal, hogy egy szerzetesrendbe nem vettek fel, ez a helyzet az „utolsónak lenni” megtapasztalását hozta

– osztozás Jézus názáreti rejtett életében: az elrejtettség most úgy jelenik meg, hogy készülnöm kell a későbbi hivatásomra, ez egy előkészületi időszak, amelyben kevés konkrét eredmény látszik, inkább csak tervek, irányok

– a hétköznapok értékének felfedezése: a mindennapok tükrében kell felfedezni azokat az apró pillanatokat, amelyben Isten megmutatja magát (ha odafigyelünk rá)

– képességeink és határaink felelősségteljes megtapasztalása: Mire vagyok képes? Mit halogatok és miért? Hogyan lehetne ezen változtatni? Mik a korlátaim? – ezekre a kérdésekre kell keresni a választ, és ahol lehet, cselekedni (pl. időbeosztás, napirend)

SZEMLÉLŐDŐKÉNT A VILÁGBAN

– a szemlélődés és a cselekvő élet összekapcsolása a világi életben; a szemlélődés útjainak keresése a mindennapokban: összekapcsolódik munka és hivatás, cselekvés és csend; a helyes arányokat kell megtalálni, és időt szakítani az imádságra. Szemlélődni lehet séta, várakozás közben, – sok-sok hétköznapi helyzetben.

AZ EVANGÉLIUM, AZ EUCHARISZTIA ÉS SZENTSÉG-IMÁDÁS

– Jézust jobban megismerni az Evangéliumokból: Szentírásolvasás és krisztológia – mindennapossá kellene válni az egyiknek, és a tanulásban kiemelt helye van a másiknak.

– mindenben azt tenni, mondani és gondolni, amit Jézus tenne, mondana és gondolna: Ez a legnehezebb, mert az Amerikában is népszerű megközelítés (WWJD – What would Jesus do?) csalóka kissé, ez sokkal inkább rólunk szól, mint Jézusról, vagyis leginkább az általunk elgondolt Jézus tenne/gondolkodna így, vagyis az istenképünkből fakadó elképzelés óvatosságra int. Ezzel együtt a felvetés fontos és hasznos, a kérdésen érdemes gondolkodni, de úgy, meghagyjuk benne a kételyt, a kérdést: tényleg ezt tenné Jézus? Miért cselekedne így Jézus? stb.

– közösségben átgondolni és felfedezni, mit jelent élni az Evangéliumot: Ez elsősorban a havi vasadi alkalmat jelenti, szentségimádással, a közösségi együttléttel.

ÉLETVIZSGÁLAT

– engedelmesség Isten akarata iránt: keresni Isten akaratát, megtenni, amit meglehet, de bízni benne, hogy Ő tudja miért így alakítja sorsom

– testvéri szolgálat egymás iránt: közösségen belül és kívül

– egy életszakasz szemlélése a mindennapok eseményei, örömei és nehézségei mentén: ez folyamatos önvizsgálat, önreflexió, önismeret

– nyitottá válni az újra, így jobban az Istenre bízni önmagunkat, életünket: Ez kihívás, nem elzárkózni az új élethelyzetektől, jobban bízni Istenben, bizalommal fogadni a jövő összes nyitott lehetőségét.

SIVATAG

– a pusztaság megtapasztalása a valóságban és a lelki életben: Ez magány, egyedüllét, a „hermit hours” idejének értelmes eltöltése (hermit hoursnak, ’remete órák’-nak nevezem azt az időt, amikor tudatosul bennem az egyedüllétem, és az, hogy ez a hivatásból fakadó felvállalt döntés eredménye. Jelentkezhet bármikor, leginkább este)

– élethelyzeteink, ahol szükséget szenvedünk, és kihívások elé nézünk: ez is önismeret, melynek része a fejlődés és változás lehetősége.

– „sivatagi napok” átélése, melyek a hallgatás, a csend, az önvizsgálat és az ima ideje: egysrészt Vasad, másrészt szükség lenne egy évi 3-4 napos teljes elvonulásra.

– a sűrű mindennapok között megállni és mindent elhagyni, ami megterhel minket: lemondás és/vagy elengedés. Mi az amit el tudunk engedni és mi az amit nem?

– csendes idő, hogy Istent keressük és embertársainkra is figyeljünk, szükségüket meglássuk és elinduljunk feléjük: feltöltődés, erőforrás elnyerése a mindennapi feladatok elvégzéséhez.

Feljegyzések tavalyról (1.)

Október első vasárnapja: a vasadi alkalom. Lelki nap, „sivatagi nap” – az elnevezés másodlagos, a tartalom a lényeg: amivel megtöltjük a rendelkezésre álló időt. E sorokat egy héttel később írom, Vasadon nem volt rá mód: a Szentségimádás alatt nem akartam, hogy más elterelje a figyelmem, a köztes idő pedig beszélgetéssel, megosztással, és agapéval telt el. Végre megjelent az „Imádság 15 napon át Magdeleine kistestvérrel” c. könyv; mindannyian kaptunk egy tiszteletpéldányt a kötetből. Sokat jelent nekem Magdeleine kistestvér alakja: életútja, gondolatai, szellemisége – az a kitartás és lelkesedés, amivel Jézus hívására, saját hivatására válaszolt, minden kilátástalanság ellenére. „Jézus a lehetetlenség Ura” – hirdette, és – mondhatjuk – életpéldáján keresztül igazolta ezt. Angelike Daiker monográfiája hozta közel hozzám Magdeleine-t, talán ez a könyv is közrejátszott abban, hogy felvettem a kapcsolatot Lacival és a kistestvérekkel. Fontosak a könyvek; nemcsak ebben a lelkiségben, máshol is, de itt különösen; Foucauld, Caretto, Magdeleine, Voillaume – most, az út kezdetén, nagyon sok olvasnivalót kaptam. Kísérők ezek a művek; jó lenne továbbiakat is megjelentetni, újakat kiadni.

Határokon át

 

Magdeleine kistestvérről olvasom a monográfiát; nagyon érdekes az élettapasztalata, misztikája, a jelenlét teológiája. Szemlélődni a cselekvésben – csak látszólag paradox. Odamenni, ahová senki se megy – sokan mondják, de mindig van olyan terület, ahová tényleg nem megy senki – jelen esetben csak a kistestvérek. Nem aktívan téríteni, misszionálni – ez kell, de ezt megteszi más, – csupán jelen lenni. Akár a hippik között is! Az egyik legérdekesebb rész, amikor a könyv leírja a hippikkel való kapcsolatfelvételt, sőt, párbeszédet; az isteni irgalomból fakadó megértést és empátiát, amivel ezekhez a ’nomádokhoz’ fordul. S van fogadókészség! Ne az eredményt nézzük, ne a következményeket, hanem a gesztust, a jelet, a jézusi magatartást.

Emberek és istenek

Az Emberek és istenek c. filmen keresztül - Afrikán át - jutottam el ismét a foucauld-i lelkiséghez, Magdeleine-hoz és Carlo Carrettohoz. (A film egyik jelenetében Carretto művéből idéznek). Apostoli út ez – szemlélődés a cselekvésben – ebből is látszik, hogy a kudarc csak látszólagos; Charles Foucauld alapítása halála után szökken szárba s hoz termést, de hát tudjuk: Jézus, a lehetetlenség ura. Érdekes olvasni, hogy Magdeleine vágya, terve elhatározásától számítva húsz év után valósult meg, pontosabban akkor kezdhette el...