Tökéletes kudarc

Eredményorientált, sőt, sikerorientált világban élünk. Szeretjük mindazt, ami megmérhető, kimutatható, feljegyezhető; az információtengerben, ami nap mint nap árad ránk, rengeteg adattal találkozunk, hétköznapi életünket áthatják a számok, bármilyen témának fokmérői. Még a jelen blog is ilyen picit: jaj, hány bejegyzést írtam ezen a héten? Pedig nagyon sok minden nem mennyiségi kérdés, és a sikernek sincs mértékegysége.

„A sivatag apostolát ma már mind többen ismerik, és sugárzása fokozatosan elhatol a legkülönbözőbb társadalmi körökbe es országokba. A halála utáni dicsőség fénye azonban nem feledtetheti velünk, hogy életében és halálában mi is volt apostoli munkásságának mérlege: emberi ész számára tökéletes kudarc. Ma is hallom annak az újságírónak méltatlankodó, tiltakozó hangját, akivel a hoggari remete sorsáról beszéltem. »Micsoda kudarc az élete, a tuaregek valójában sohasem értették meg őt. Nem voltak rá méltóak. Mire szolgált hát az élete? Milyen nyomot hagyott a pusztaságban? Mennyi eltékozolt erkölcsi gazdagság!« S ez való igaz volna, ha élete termékenyítő erejét azonnali hatásában akarnánk lemérni. Foucauld atya tanítványainak mindig gondolni kell e kemény és súlyos leckére. Nekik le kell mondani minden lemérhető sikerről és vállalni életük Iátszólagos haszontalanságát, sőt – az emberiség eldáult és keresztre vont Megvádltóját követve – nekik egyenesen szeretni kell a kudarcot, hiszen ebből sarjadnak ki mai testvériségeik. E testvériségek sohasem feledkeznek meg alapítólevelükről, s hogy eredetileg miféle szellemi anyagból gyúrták őket. Nem pusztán gyümölcsei ők Foucauld atya vérének és áldozatának: nekik maguknak is folytatni kell munkáját, és az ő szellemében kell élniük” – írja Voillaume.

Lehet-e egy kudarc tökéletes? Hát nem paradox így: a sikertelenségben megvalósítani a tökéletesség fokát? S mindez legyen a szemünk előtt? Nekem ez biztos nem megy. Csakis kontrasztként tudom értelmezni ezeket a szavakat, ezek nem a lemondás kifejezései: „úgyis mindegy, mi lesz belőle” – nem erről van szó. Ez inkább bizalom a Godviselés felé, hogy Istenkapcsolatomban függetleníteni próbálom magam minden látható eredménytől. De megnyugtató csak akkor tud lenni, ha tényleg megtettem mindent, ami rajtam múlott.