Egy alkalommal Foucauld lelkiségét voltam hivatott bemutatni, a reflexiókban viszont olyan is elhangzott, hogy igazából nem is Foucauld lelkiségéről beszéltem, hanem Carlo Carettoéról. Egyetértek azzal, hogy Carretto gondolatai nem Foucauld gondolatai, ahogy Kis Teréz gondolatai sem Avilai Terézé. Mégis ugyanarról a valóságról, ugyanarról a tapasztalatról beszélnek más korban, más körülmények között. Azt gondolom, ha jobban meg akarjuk ismerni Foucauld atya lelkiségét, akkor Carretto segíthet nekünk ebben.
Nem tudok mást tenni, mint idézni Carettotól. Az idézet először 1964-ben jelent meg olaszul. Elgondolkodtató, hogy 46 évvel ezelőtt Carlo olyan gondolatokat vetett papírra, amelyek még ma is idegenül hatnak füleinknek.
A laikusok lelkisége nem a papok lelkiségének szép vagy csúnya másolata kell, hogy legyen, hanem valami más, önmagában hiteles és eredeti dolog, amely igaz Isten és az emberek előtt. Más egy pap tevékenysége, más egy politikusé, más egy plébánosé, ismét más egy munkásé vagy egy családapáé. Ha igaz, hogy lelkiségen gondolkodásmódunkat, életvitelünket, életünk cselekedeteinek megtisztítását és megszentelését értjük, ebből az következik, hogy egy pap gondolkodása, élete, cselekedeteinek megtisztítása, megszentelése alapvetően különbözik egy munkás, egy házastárs, egy polgármester gondolkodásától, életmódjától, cselekedeteinek megtisztításától és megszentelésétől. A laikusnak nem „majdnem papként” kell élnie, hanem saját állapota szerint kell megszentelnie munkáját, házasságát és különféle, bonyolult, odaadást igénylő társadalmi kapcsolatait.
Mindannyian egyetértetek abban, hogy a keresztség révén létezik valódi és hiteles papság, amely természetesen alapvetően különbözik az egyházi rend szentségétől, de valóságos szentség, amely a laikust a teremtés felé fordítja, hogy megismerje, élettel telítse, felszabadítsa, képviselje azt.
Mit akartok mondani a világiak lelkiségéről, ha elvetitek azt az alapvető, sajátságos tényt, hogy létezik a teremtett dolgok papsága, a természet szószólója, a földi javak megszentelője, a földi város szentje?
Ha a laikus nem hall ezekről a dolgokról, akkor azon a napon, amikor „meg akar javulni”, utánozni fogja az előtte álló plébánost, akiről úgy véli, hogy „lelkileg magasabb szinten áll, mint ő”, és így félig laikussá, félig pappá válik, ami az egyházközség tagjainak ugyan épülésére szolgál, de nem használ azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, vagyis azoknak, akik távol vannak tőle.
Ez utóbbiak pedig - és jogosan - még a szagát sem tudják elviselni ennek a hibridlétnek, és továbbra is úgy vélekednek, hogy a kereszténység nem képes megoldani a világ problémáit.
Károly testvér lelkisége inkább mondható talán laikusnak szerintem, amit akár pap testvérek is magukévá tehetnek. Nyilvánvaló,hogy Carretto, a saját korában is a Zsinat prófétájaként a laikusok szerepéről beszél úgy, hogy ma is teljességgel hiteles és aktuális. Mindig az lesz. Mégis számos pap is felfedezi ezt a názáreti lelkiséget, és csak örülhetünk, ha valamiképpen beépítik szolgálati hivatásukba és tevékenységükbe. Ők szavaikkal is tanúságot tehetnek erről ill. egymást erősíthetik, ahogy a Jesus Caritas Papi Közösség havi találkozóin teszik is számos országban.
VálaszTörlésA világiak számára valóban csodálatos mindaz, amit Károly testvér lelkiségéből Carretto leír. Keresztségünkből fakadó hivatásunkról ír, a királyi papságról, amelyet a mindennapokban élhetünk! Bárcsak tudatában lennének ennek a világban élő hívő testvérek! Át kéne olvasni ill .a honlapon mellékelni a Zsinat ide vágó dokumentumait! Számtalan hívő éli ezt, anélkül, hogy tudná: Carretto ill már Foucauld atya prófétaként írnak erről a maguk idejében! 1909-ben alapítja meg Foucauld atya a Jézus testvéreinek és Nővéreinek Unióját (Sodalité), amely napjainkig fennáll, mint a lelkiség 20 ágának legrégibb tagja! Károly testvér a világiakat mint Aquilákat és Priszcillákat várja a világban elvegyülve élni, hogy életükkel és odaadásukkal hirdessék az Evangéliumot! Ők amolyan "ugar törők", akik előkészítik, fellazítják a mindennapok emberi kapcsolatait arra az esetre, amikor majd mások talán, magvetőkként hintik az emberek szívébe az evangélium magvait, hogy azok majd kikeljenek és kalászba szökkenjenek! Bár Károly testvér szerzetes testvérekre is vágyik, de tudja, hogy ha lesznek is, kevesen lesznek. A világban élő hívek pedig eljutnak oda is gyakran, ahová a pap vagy egy szerzetes nem jut el, talán éppen státusza miatt sem. Eszközei nagyon egyszerűek: a barátság és a jóság apostolkodása, amelyek aztán megtermik az öröm gyümölcsét a szívekben. nem is kell bizonyítani, ma mennyire híján vagyunk annak, hogy barátság és jóság, hát még az örömnek! Egyre nagyobb erre a szükség, pont ott, ahol élünk, ahol vagyunk!
Ez nagyon biztatás egy világban élő kármelitának is!Köszönöm szépen!!
VálaszTörlés